Egy kihívásokkal teli fogászati eset – sikeres megoldásának – bemutatása (1.rész)

05 ápr 2023

Egy kihívásokkal teli fogászati eset – sikeres megoldásának – bemutatása (1.rész)

Több bejegyzésen keresztül szeretnék Önöknek bemutatni, egy kihívásokkal teli fogászati gyógykezelést, részletesen képekkel dokumentálva.

A rendelőben jelentkező 47 éves kedves hölgy páciensünk, igen vegyes tünetekre panaszkodva kérte, hogy vizsgáljam meg. A kopogtatási érzékenységtől a hideg és meleg érzékenységen túl szinte minden említésre került az első beszélgetés során. Természetesen mindezek a tünetek csak időszakosan jelentkeztek. A folyamatos diszkomfort érzés volt egyedül állandó.

Az Ortophos SL 3D-vel készült CBCT (1 ábra),

 

felvétel panoráma nézete (2 ábra)

még kevés információt ad, azonban a metszetek azonnal magyarázatot adnak az endodontális eredetű tünetekre (3-5 ábra)

csakúgy, mint a parodontális eredetűekre (6-8 ábra)

Az előzmények alapján a fog eltávolítása mellett döntöttünk. Ilyenkor azonnal felmerül a kérdés, hogy milyen módon fogunk majd fogpótlást készíteni. Tekintettel arra, hogy az 18 nem használható 100 százalékosan pillérfognak, a híd pótlás elvetésre került.

A krónikusan több hónapja fennálló panaszok, illetve a fogeltávolítás után visszamaradó alveoláris csont mérete és formája miatt az azonnali implantáció szintén elvetésre került, azonban a socket preservation technikát alkalmaztuk, annak érdekében, hogy a késői implantátum behelyezéshez minél jobb csontvolument és formát tudjunk biztosítani. A beavatkozás után 5 cm-es low dose kontroll felvétel készült (10-12 ábra).

 

 

Related posts

19 máj 2023

Irányított biofilm terápia képzések 2023 – Smile is in the Air

A Swiss Dental Academy képzett trénereiként feleségem Borzási-Szabó Ildikó és jó magam rendszeresen tartunk GBT (Guided Biofilm Therapy), azaz irányított biofilm terápia képzéseket. Az EMS által kifejlesztett irányított biofilm-eltávolítási eljárás alaposan és hiánytalanul számol le a biofilmmel. Talán nem is tudta, de a szájüregi biofilm baktériumai mélyen bejuthatnak a...

Tovább
21 ápr 2023

Egy kihívásokkal teli fogászati eset – sikeres megoldásának – bemutatása (3.rész)

Több bejegyzésen keresztül szeretnék Önöknek bemutatni, egy kihívásokkal teli fogászati gyógykezelést, részletesen képekkel dokumentálva. Folytatjuk történetünket, melynek első része itt, második része pedig itt olvasható! A szükséges 6 hónap gyógyulási idő elteltével az egyéni ínyformázás befejezése után (26. ábra) CEREC rendszer segítségével készült a TiBase rögzítést használva egy IPS...

Tovább
13 ápr 2023

Egy kihívásokkal teli fogászati eset – sikeres megoldásának – bemutatása (2.rész)

Több bejegyzésen keresztül szeretnék Önöknek bemutatni, egy kihívásokkal teli fogászati gyógykezelést, részletesen képekkel dokumentálva. Folytatjuk történetünket, melynek első része itt olvasható! 7 hónap elteltével a kontroll felvétel (13-15 ábra) befejezett gyógyulást mutat. A CEREC Primescann IOS segítségével indul az implantáció tervezése, mely a pótlás megtervezésével kezdődik (16-18 ábra). A...

Tovább